előző rész
Lüke Dani és barátai
Azon az éjszakán Lüke Dani a patak mellett tartott hazafelé. Fürgén szedte a lábát, a telihold lámpásként világította be az utat előtte. A fiú egy gödölyét cipelt a karjaiban, jobb vállán pedig Taréjos üldögélt. A gödölye Csörögi néni udvarából szökött meg még kora reggel. Rosszul tette, mert egy kóbor kutya belemart a lábába, s egész nap egy árokban hevert tehetetlenül. Taréjos nem szökött meg sehonnan, ő egy ritka kontyos galamb volt, a fiú leghűségesebb társa. Nevét a feje búbján meredező tollpamacsról kapta, mely csakugyan egy kakastaréjra emlékeztetett.
Maga Lüke Dani szép szál legény volt, nevével ellentétben okos és illedelmes. Megvolt azért az oka, hogy a falubeliek kelekótya félkegyelműnek tartották. Már az sem normális, ha valaki mindenféle állatot a barátjának fogad. De Dani annyira jótét lélek volt, hogy ha egy szúnyog a karjába csípett, ahelyett, hogy leütötte volna, jó étvágyat kívánt neki. Ettől persze még hívhatták volna Szelíd Daninak, vagy Jámbor Daninak is. A Lüke nevet azért ragasztották rá, mert egy nevetséges képtelenséget állított magáról. Mindenkinek azt mesélte, hogy megérti az állatok beszédét, sőt, szólni is tud hozzájuk.
A deszkahídnál Dani elhagyta a patakot és rátért a faluba vezető útra. Ekkor történt, hogy egy vakítóan fénylő csillag végigszáguldott az égbolton, valósággal kettéhasítva a fekete kárpitot. Ritka látvány májusban a hullócsillag, Dani is eltátotta a száját. Még különösebb volt, hogy a csillag nem hunyt ki az égbolt végtelen mezején, hanem átlépve a horizontot belezuhant a búzatábla közepébe. S éppen onnan, ahol földet ért, vakító, színes fénycsóva tört az ég felé, mintha a vetés lángba borult volna. Egy percig tartott tán a tünemény, aztán, ahogy keletkezett, olyan hirtelen ki is hunyt a fény. A világ visszabillent a rendes kerékvágásba.
– Mit gondolsz, mi lehetett ez, Taréjos? – töprengett Dani, s a galamb azt felelte neki:
– Úgy tudom, élnek népek az égben, s néha onnan ezt-azt a földre ejtenek.
– Tán kiesett egy égi szekér kereke, s az karikázott le hozzánk…
– Úgy lehet, úgy lehet – búgta Taréjos.
A gödölye nem szólt bele ebbe az elmélkedésbe, gyermek módjára szunyókált a fiú karjai között.
Mire Dani a rozoga kunyhójához ért, már meg is feledkezett erről a különös esetről. A kapu előtt fekete pulija ugrándozva üdvözölte.
– Őrizted-e a házat, Bozont, amíg távol jártam? – kérdezte a legény.
– Őriztem én, aki csak erre járt, mind elijesztettem – csaholta büszkén a puli.
– Aztán sokan tévedtek erre?
– Három veréb, meg egy sánta varjú, senki más…
Együtt léptek be a házba, ahol a cirmos kandúr nyújtózkodva feltápászkodott a kemencepadkáról. Hozzá is volt Daninak egy-két tréfás szava.
– Mi van a fazékban, Micó? Mit főztél ma vacsorára?
– Levegőből levest, szellőből főzeléket, mi mást? – méltatlankodott a kandúr. Kongott a fazék az ürességtől, éppen úgy, mint bármely más estén ezelőtt. Hiába, a macskák nem sokat konyítanak a konyhaművészethez.
A fiú a gödölyét a kandúr helyébe a kemence szélére fektette, aztán a kamrából előhozott egy fehér ruhába bugyolált kenyeret. Kibontotta az asztalon, egy éles késsel levágta a kenyér felét, és Bozontnak adta. A maradékot megint megfelezte, s az egyik porcióval Micónak kedveskedett. Végül az asztalon maradt kis kenyérsarkot apró darabokra vágta. Akkor Taréjos leugrott a fiú válláról, s kettesben a kenyeret befalatozták.
Mikor a vacsorával végeztek, Dani a tenyerébe seperte az összes morzsát, kivitte hátra a pajtába, s kiszórta az egereknek. Úgy gondolta, azok se éhezzenek.
– Köszönjük, köszönjük, egyszer megháláljuk – cincogták az egerek.
Másnap kora reggel átvitte Dani a gödölyét Csörögi nénihez, aki örömében leszelt egy darab sajtot és beletuszkolta a fiú zsebébe.
– Nem jár nekem ezért jutalom – ingatta fejét a fiú. – Nem is én találtam meg azt a kecskegidát, hanem Taréjos. Kétszer körberepülte miatta a Kopaszhegyet. Hát neki adjon inkább egy kis magot, Csörögi néni, mert ő a sajtot nem eszi.
Kiszórt a néni egy marék árpát a padra, s a galamb szorgalmasan nekilátott azt felcsipegetni. Amíg eszegetett, az öregasszony kitalálta, hogy jósol Daninak a tenyeréből. Ez ellen a fiúnak sem volt semmi kifogása.
– Nagyon szerencsés vagy, Danikám! – örvendezett Csörögi néni a fiú kérges tenyerét vizslatva. – Hamarosan rálelsz a hozzád illő leányra, és megházasodsz!
Csóválta a fejét Lüke Dani, nem hitte, hogy igaz a jóslat. Vagy ha igaz is, nem érezte azt nagy szerencsének. Hanem a néni kötötte az ebet a karóhoz, hogy bizony a tenyér barázdái nem hazudnak.
– Kár a szóért, Csörögi néni! Úgy van már ez, hogy vagy én nem kellek a lánynak, vagy ő nem kell nekem. Ha meg minden passzol, akkor hol a Bozontnak, hol a Micónak, hol meg Taréjosnak akad valami kifogása…
Elnevette magát a néni, s nem gyötörte tovább a fiút. Látta, hogy tényleg másképp forognak ennek a legénynek a fejében a kerekek, mint ahogyan általában szokásos.
3. rész: Az ördög paripája