Mesesarok Kiadó
  • Mesesarokról
  • Kincsestár
  • Tarisznya
  • Könyvesbolt
    • Rendelés menete
    • Könyvek
    • Fiókom
    • Pénztár
    • Kosár
  • Könyvet az óvodáknak
  • Mások mondták rólunk

Category Archives: Holdköves gyűrű

Csesznák András: A Holdköves Gyűrű 1. rész

Mesecsoportok: Holdköves gyűrű, Tündéres mesék .

 A gyűrűvetés

 Valamikor régen Tündérországban nem csak tündérek, hanem más varázserejű népek is éltek. Manók és koboldok, varázslók és boszorkák népesítették be az országot. Békesség honolt közöttük, míg meg nem született Zsarátnok, a számtalan galibát okozó parázsszemű manó. Ez a gonosz kis teremtés ritka képességgel rendelkezett. Úgy tudta váltogatni az alakját, ahogy senki más a világon. Leginkább valamilyen állat képében szerette ármányait elkövetni. Bármilyen lény bőrébe is bújt azonban, vörösen izzó szeme árulkodott róla, ki lapul az álca mögött.

Történt egy napon, hogy egy csapat tündérgyerek a királyi palota mögött a réten labdázott. Egy ízben túl magasra szállt a rózsaszirmokból varrott piros labda, belekapott a szél, és átlibbent a palota magas kőkerítése felett. Tanakodtak a gyerekek, hogyan szerezhetnék vissza kedves játékukat. Találtak a falon egy bezárt hátsó kaput, annak a deszkái között leltek egy szűk hasadékot. Odahívták a legkisebb tündérfiút, aki csak kétéves múlt, s olyan pici volt, hogy még éppen átfért a nyíláson.

– Bújj be, Szidonka, keresd meg a labdát, és dobd ki nekünk! Siess, nehogy észrevegyenek!

Azzal az aprócska tündérfiút áttuszkolták a résen, egyenesen be a palota kertjébe. Boldog volt Szidonka, hogy végre megkaparinthatja a labdát, a játék során ugyanis a nagyobbak őt mindig félrelökték. Jobbra-balra tekingetett a virágokkal borított kertben, s csakhamar megpillantotta a piros játékszert. Egy közeli, romos kút felett pörgött-forgott, táncolt a levegőben. Nem magától röpködött ott a labda, egy színes szárnyú, vörös szemű pillangó játszadozott vele. Szidonka odaszaladt a kúthoz, felmászott a kávájára, s ugrándozva próbálta elkapni a rózsaszirom labdát. Addig- addig ugrándozott, míg végül nagy baj történt. Megcsúszott a lába, és zsupsz, beleesett a kútba.

Hiába szaladtak a tündérek a palotából a segítségére, már késő volt. Az a kút a Feneketlen Kút volt, s aki, vagy ami abba beleesett, az lekerült Tündérországból az emberek földi világába. A földi világ pedig, tudjátok, olyan hatalmas, hogy abban bármit megtalálni szinte lehetetlen.

Az egyik tündér, aki a kúthoz szaladt, megpillantotta a pillangót és észrevette parázsló szemét. Tüstént jelentette a Tündérkirálynak, hogy a balesetben megint Zsarátnok volt a ludas. A Tündérkirály éktelen haragra gerjedt. Ha a kezei közé kaphatta volna, bizonyára ízekre tépi a gonosz kis manót. De Zsarátnoknak volt annyi esze, hogy időben elszelelt. Dühében a király törvényt hozott, hogy az országában ezentúl csak tündérek élhetnek. Mindenki másnak, manóknak és koboldoknak, varázslóknak és boszorkányoknak távozna kellett. Egyedül a vén Fondorfő kapott kegyelmet, s a palotában maradhatott. Ő udvari varázslóként már kétszáz esztendeje hűségesen szolgálta a királyi családot.

Telt-múlt az idő, eltelt csaknem egy emberöltő. A Tündérkirály legkisebb leánya, ki éppen a baleset napján született, szépséges hajadonná cseperedett. Május közepén, mikor Tündérkertben a bazsarózsa bimbója kibomlott, elérkezett Bibi hercegnő számára életének legfontosabb eseménye, a gyűrűvetés ceremóniája.

Napnyugtakor felcsendültek a fanfárok, és Bibi egy sereg izgatott tündérfiú kíséretében kivonult a tornácra. Fondorfő egy ládikát helyezett a tündérleány lába elé, és felpattintotta a fedelét. A ládikában mélyvörös bársony párnán ott csillogott a Holdköves Gyűrű.

– Csak bátran, hercegnő, ahogy egész héten gyakoroltuk! – súgta a varázsló a megszeppent lányka fülébe.

Bibi lehajolt, és a kezébe vette a nevezetes ékszert. Egy csókot lehelt az arany foglalatba zárt szürkés kőre, majd karját hátravetette, s egy hirtelen mozdulattal a gyűrűt a levegőbe hajította.

Morajlás futott végig a nézőseregen, a tündérfiúk dülledő szemekkel próbálták követni, merre repül, s hol hullik a földre a Holdköves Gyűrű.  Hiábavaló volt minden próbálkozásuk, mert a gyűrű csak repült, repült a levegőben, átszállva Tündérkert minden látványossága felett. Nem pottyant le sem a rózsalugasba, sem a vérborbolya labirintusába. Nem esett sem az aranyhalas tóba, sem a zenélő szökőkútba. Erős varázslat segítette a gyűrűt, hogy olyan messzire szálljon, ahol már a tündérek szeme nem láthatja.

Hanem egy még élesebb szem mégiscsak észrevette a csillogó tárgyat. Váratlanul az égből egy vércse csapott le, elhúzott a liliomos pázsit felett, s mikor ismét a levegőbe emelkedett, csőrében ott fénylett, világított a Holdköves Gyűrű. Lett nagy riadalom a tündérek között, össze-vissza kapkodtak, nem tudták, mi tévők legyenek. Még szerencse, hogy Fondorfőnek a helyén volt az esze. Előkapta varázspálcáját, és varázsszavakat mormolva az aranyalmafa felé sújtott.

Láss csodát, az aranyalmák egytől-egyig leugráltak az ágakról, s mintha ágyúgolyók lettek volna, süvítve nekilódultak, célba vették a menekülő madarat.

A vércse egy darabig ügyesen lavírozott a levegőben, jobbra-balra kitért a lövedékek elől, épp csak a tollát borzolta fel egyik-másik golyóbis. Ám végül egy sistergő aranyalma mégiscsak telibe találta a begyét. A madár megszédült, kiejtette csőréből a gyűrűt, s a becses ékszer, mint egy darab kő, lehullott az égből. A vendégsereg megkönnyebbülten felsóhajtott, de csak pár pillanatig tarthatott az örömük. A Holdköves Gyűrű ugyanis, melyet ekkor már nem segített semmiféle varázslat, egyenesen beleesett a Feneketlen Kútba. A vércse bosszúsan felrikoltott, még egy kört írt le a palota felett, majd eltűnt a messzeségben.

– Láttátok? Láttátok a szemét? – súgtak össze a tündérek. – Vörösen fénylett, mint az izzó parázs!

Mindannyian tudták, hogy nem más tört be Tündérországba ezen a napon, mint Zsarátnok, a gonosz parázsszemű manó.

2. rész: Lüke Dani és barátai
Aranykulcsocskák: Gyűrű, Holdköves gyűrű, Tündér .

Csesznák András: A Holdköves Gyűrű 2. rész

Mesecsoportok: Holdköves gyűrű, Tündéres mesék .
előző rész

 Lüke Dani és barátai

Azon az éjszakán Lüke Dani a patak mellett tartott hazafelé. Fürgén szedte a lábát, a telihold lámpásként világította be az utat előtte. A fiú egy gödölyét cipelt a karjaiban, jobb vállán pedig Taréjos üldögélt. A gödölye Csörögi néni udvarából szökött meg még kora reggel. Rosszul tette, mert egy kóbor kutya belemart a lábába, s egész nap egy árokban hevert tehetetlenül. Taréjos nem szökött meg sehonnan, ő egy ritka kontyos galamb volt, a fiú leghűségesebb társa. Nevét a feje búbján meredező tollpamacsról kapta, mely csakugyan egy kakastaréjra emlékeztetett.

Maga Lüke Dani szép szál legény volt, nevével ellentétben okos és illedelmes. Megvolt azért az oka, hogy a falubeliek kelekótya félkegyelműnek tartották. Már az sem normális, ha valaki mindenféle állatot a barátjának fogad. De Dani annyira jótét lélek volt, hogy ha egy szúnyog a karjába csípett, ahelyett, hogy leütötte volna, jó étvágyat kívánt neki. Ettől persze még hívhatták volna Szelíd Daninak, vagy Jámbor Daninak is. A Lüke nevet azért ragasztották rá, mert egy nevetséges képtelenséget állított magáról. Mindenkinek azt mesélte, hogy megérti az állatok beszédét, sőt, szólni is tud hozzájuk.

A deszkahídnál Dani elhagyta a patakot és rátért a faluba vezető útra. Ekkor történt, hogy egy vakítóan fénylő csillag végigszáguldott az égbolton, valósággal kettéhasítva a fekete kárpitot. Ritka látvány májusban a hullócsillag, Dani is eltátotta a száját. Még különösebb volt, hogy a csillag nem hunyt ki az égbolt végtelen mezején, hanem átlépve a horizontot belezuhant a búzatábla közepébe. S éppen onnan, ahol földet ért, vakító, színes fénycsóva tört az ég felé, mintha a vetés lángba borult volna. Egy percig tartott tán a tünemény, aztán, ahogy keletkezett, olyan hirtelen ki is hunyt a fény. A világ visszabillent a rendes kerékvágásba.

– Mit gondolsz, mi lehetett ez, Taréjos? – töprengett Dani, s a galamb azt felelte neki:

– Úgy tudom, élnek népek az égben, s néha onnan ezt-azt a földre ejtenek.

– Tán kiesett egy égi szekér kereke, s az karikázott le hozzánk…

– Úgy lehet, úgy lehet – búgta Taréjos.

A gödölye nem szólt bele ebbe az elmélkedésbe, gyermek módjára szunyókált a fiú karjai között.

Mire Dani a rozoga kunyhójához ért, már meg is feledkezett erről a különös esetről. A kapu előtt fekete pulija ugrándozva üdvözölte.

– Őrizted-e a házat, Bozont, amíg távol jártam? – kérdezte a legény.

– Őriztem én, aki csak erre járt, mind elijesztettem – csaholta büszkén a puli.

– Aztán sokan tévedtek erre?

– Három veréb, meg egy sánta varjú, senki más…

Együtt léptek be a házba, ahol a cirmos kandúr nyújtózkodva feltápászkodott a kemencepadkáról. Hozzá is volt Daninak egy-két tréfás szava.

– Mi van a fazékban, Micó? Mit főztél ma vacsorára?

– Levegőből levest, szellőből főzeléket, mi mást? – méltatlankodott a kandúr. Kongott a fazék az ürességtől, éppen úgy, mint bármely más estén ezelőtt. Hiába, a macskák nem sokat konyítanak a konyhaművészethez.

A fiú a gödölyét a kandúr helyébe a kemence szélére fektette, aztán a kamrából előhozott egy fehér ruhába bugyolált kenyeret. Kibontotta az asztalon, egy éles késsel levágta a kenyér felét, és Bozontnak adta. A maradékot megint megfelezte, s az egyik porcióval Micónak kedveskedett. Végül az asztalon maradt kis kenyérsarkot apró darabokra vágta. Akkor Taréjos leugrott a fiú válláról, s kettesben a kenyeret befalatozták.

Mikor a vacsorával végeztek, Dani a tenyerébe seperte az összes morzsát, kivitte hátra a pajtába, s kiszórta az egereknek. Úgy gondolta, azok se éhezzenek.

– Köszönjük, köszönjük, egyszer megháláljuk – cincogták az egerek.

Másnap kora reggel átvitte Dani a gödölyét Csörögi nénihez, aki örömében leszelt egy darab sajtot és beletuszkolta a fiú zsebébe.

– Nem jár nekem ezért jutalom – ingatta fejét a fiú. – Nem is én találtam meg azt a kecskegidát, hanem Taréjos. Kétszer körberepülte miatta a Kopaszhegyet. Hát neki adjon inkább egy kis magot, Csörögi néni, mert ő a sajtot nem eszi.

Kiszórt a néni egy marék árpát a padra, s a galamb szorgalmasan nekilátott azt felcsipegetni. Amíg eszegetett, az öregasszony kitalálta, hogy jósol Daninak a tenyeréből. Ez ellen a fiúnak sem volt semmi kifogása.

– Nagyon szerencsés vagy, Danikám! – örvendezett Csörögi néni a fiú kérges tenyerét vizslatva. – Hamarosan rálelsz a hozzád illő leányra, és megházasodsz!

Csóválta a fejét Lüke Dani, nem hitte, hogy igaz a jóslat. Vagy ha igaz is, nem érezte azt nagy szerencsének. Hanem a néni kötötte az ebet a karóhoz, hogy bizony a tenyér barázdái nem hazudnak.

– Kár a szóért, Csörögi néni! Úgy van már ez, hogy vagy én nem kellek a lánynak, vagy ő nem kell nekem. Ha meg minden passzol, akkor hol a Bozontnak, hol a Micónak, hol meg Taréjosnak akad valami kifogása…

Elnevette magát a néni, s nem gyötörte tovább a fiút.  Látta, hogy tényleg másképp forognak ennek a legénynek a fejében a kerekek, mint ahogyan általában szokásos.

3. rész: Az ördög paripája
Aranykulcsocskák: Gyűrű, Holdköves gyűrű, Tündér .

Csesznák András: A Holdköves Gyűrű-3. rész

Mesecsoportok: Holdköves gyűrű, Tündéres mesék .
előző rész

Az ördög paripája

Peregtek a napok, a hold elfogyott és újra kigömbölyödött. Egy hét volt már csak hátra Péter-Pál napjáig, közeledett az aratás ideje. Ekkor történt, hogy egy reggel a szőlőjébe induló Pintér gazda széles csapást pillantott meg a búzatáblában. Olyan volt, mintha egy nagytestű állat végigcsörtetett volna rajta. A falubeliek kicsődültek a határba, s a nyomokból megállapították, hogy a csapást egy ló taposta a búzába. Mégpedig valami elvadult ló lehetett, mert egyik lábán sem viselt patkót. Félő volt, hogy ha az állat visszatér, még több kárt tesz a lábon álló gabonában.

A kovács, aki a legerősebb, s legnagyobb hangú ember volt a faluban, rögtön felajánlotta, hogy őrt áll a következő éjszaka.

– Kijövök én ide este a fiaimmal, s ha az a megvadult patás visszaólálkodna, ellátjuk a baját, hogy attól koldul! – jelentette ki fölényes magabiztossággal a nagydarab ember.

Állta is a szavát, naplemente után hívta két markos fiát, furkósbotokat ragadtak, és kimentek a határba. Ott aztán kettőt sem kellett pislogniuk, a sötétségből elővágtatott egy hófehér paripa. A kovács felemelte a bunkóját, a fiai úgyszintén. Meglátta ezt a ló, megtorpant, megvetette a lábát, s fújt egy akkorát, hogy szélvihar kerekedett belőle. Felkapta a szél a harcias férfiakat, hárman háromfelé repültek, mintha csak tollpihék lettek volna. Kora reggel a megvert sereg nyöszörögve, sántikálva tért haza.

– Hej, nem közönséges ló ez – kesergett a kovács. – Hófehér a szőre, mégis azt mondom, magának az ördögnek a paripája! Élő ember nem állhat az útjába!

A búzát újabb ösvények szabdalták keresztül-kasul. Látták az emberek, hogy ennek fele sem tréfa. Szaladtak a plébánoshoz, hogy tanácsot kérjenek. Meghallgatta a panaszukat az ősz lekipásztor, és azt felelte:

– Ha tényleg az ördöggel állunk szemben, akkor nem erővel kell felvennünk a harcot, hanem imádsággal, szenteltvízzel, tömjénfüsttel.

Aznap este három szentéletű férfiú bandukolt ki a búzaföldre. Középen ment a plébános, feszülettel a kezében, s buzgón imádkozott. Jobbján haladt a sekrestyés egy füstölőt lóbálva, a balján pedig a kántor hintette a szenteltvizet, miközben fejhangon énekelt.

Ők sem jártak jobban, mint a kovács és fiai. Előttük termett a hófehér paripa, s lángot fújt az atyafiak felé az orrlikából. Isten derék szolgái parázsló reverendával szaladtak a patakhoz. A tüzet eloltották, de szégyenszemre alsóneműben, a kertek alatt kellett hazaosonniuk.

Reggelre a búzának már csaknem a fele le volt taposva. A parasztok tanácstalanul bámulták a szörnyű pusztítást. Sopánkodtak, mi lesz velük, éhínség köszönt a falura. Akkor előállt Lüke Dani, és így szólt a maga csendes módján:

– Ne eméssze senki magát, majd én beszélek ennek a felbőszült állatnak a fejével. Hátha sikerül jobb belátásra bírnom!

– Hogy tehetnél bármit is, fiam? – sopánkodott a plébános. – Úgy beléette magát az ördög annak a lónak a bőrébe, hogy még a tömjénfüst sem csalta elő onnan!

– Én még olyan állatot nem láttam, amelyik az ördöggel cimborál – felelte a fiú. – Ez csak az emberek kiváltsága, az állatokkal még mindig sikerült szót értenem. Bízzák csak rám a dolgot, nagyobb baj már úgysem történhet!

Amint lebukott a napkorong a Kopasz-hegy mögé, vállára vetette Dani a tarisznyáját, annak a tetejébe telepedett Taréjos, és indultak ki a határba. A búzatábla közelében, a patak kanyarulatában tábort vertek. Dani tábortüzet gyújtott, s amellett várakoztak. A fiú régi dalokat énekelt, a galamb meg búgott hozzá, mintha cimbalmon kísérné az éneket. Mikor a tűz már leégett, Dani beledobott a parázsba pár szem krumplit. Kis idő múlva egy fuvallat futott végig a patak mentén, s a parazsat felszította. A távolban szikrák pattogtak, s a szikrák közül elővágtatott a hófehér paripa. A tűzhöz érve két lábra ágaskodott, s harciasan rúgkapált a levegőben. Taréjos rémülten felrebbent, s a közeli fűzfa ágai között keresett menedéket.

– Adjon, Isten! – mondta Dani szelíden, meg sem mozdulva. A lovak nyelvén szólt, amit bár ritkán gyakorolt, mégis szép tisztán beszélt. A ló meglepődve visszaereszkedett a földre, prüszkölt egyet-kettőt, azután azt kérdezte:

– Ki vagy te, hogy a mi nyelvünkön szólsz?

– Én Lüke Dani vagyok a faluból. A búzát, őrzöm, nehogy egy gonosz lélek az egészet letapossa. Hát benned kit tisztelhetek?

– Hogy én ki vagyok, az nem tartozik rád! – fújtatott a ló. – Jobban teszed, ha nem kérdezősködsz, hanem elhordod az irhádat, amíg szépen mondom! Ne próbálj engem semmiben meggátolni, ha kedves az életed! Elég legyen annyi, nem gonoszságból teszem, amit teszek, hanem, hogy egy nagyobb bajnak elejét vegyem!

– Jól van, elmegyek én – felelte Dani. – Csak előbb megvacsorázom. Éppen megsült a krumpli, telepedj le mellém, falatozzunk együtt!

– Mit gondolsz te rólam? – horkantott a fehér paripa. – Mi táltosok nem élünk ilyesmivel. Ha megéhezünk, izzó parazsat lakmározunk.

Dani erre megvonta a vállát.

– Abból is van itt épp elég, hát ne kéresd magad!

Úgy tett a fiú, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, hogy egy táltossal beszélget. A táltost viszont éppen az izgatta, miként lehet, hogy egy parasztlegény beszéli a lovak nyelvét. S ez annyira fúrta az oldalát, hogy végül elfogadta a meghívást. Odacammogott a tűzrakáshoz, s míg Dani a krumplikat fosztotta meg a megfeketült héjától, ő a kihunyó parazsat kapkodta a szájába.

4. rész: A Holdköves Gyűrű
Aranykulcsocskák: Gyűrű, Holdköves gyűrű, Tündér .

Csesznák András: A Holdköves Gyűrű 4. rész

Mesecsoportok: Holdköves gyűrű, Tündéres mesék .
előző rész

A Holdköves Gyűrű

Vacsora közben a táltos a szüleiről kezdte Danit kérdezgetni.

– Nem ismertem őket – felelte a fiú, s tekintete a kihunyó lángokba révedt. – Éppen húsz esztendeje lesz, hogy nyár derekán favágók rám találtak az erdőben. Úgy mesélik, csont és bőr voltam, kócos és mosdatlan. Hónapok óta kóborolhattam már akkor a vadonban. A favágók megszántak, felneveltek, s mert Dániel napján leltek rám, ezt a nevet adták nekem. Sosem derült ki, kik voltak a szüleim.

– Te magad nem emlékszel azokra az időkre? – kérdezte a táltos.

Dani megrázta a fejét.

– Aprócska voltam még, épp csak lábra álltam. De álmomban néha pompás ruhába öltözött férfiakat és nőket látok. Körülvesznek, mosolyognak, szeretettel simogatnak. Nem tudom, káprázat ez csupán, vagy elfeledett emlékeim kísértenek.

Mikor Dani elhallgatott, Taréjos előmerészkedett a fűzfa lombjának védelméből és visszatelepedett a legény vállára. Valamit suttogott Dani fülébe, s ő biccentett rá.

–  Azt kérdi Taréjos, a csillagot keresed-e, mely múlt hónapban az égből idepottyant?

Felkapta fejét a táltos ezekre a szavakra, s rögtön kifaggatta Danit, mit is láttak pontosan. Mikor a fiú elmesélte a búzamezőről feltörő csodás fényt, a fehér paripa lelkesen felkiáltott.

– A jószerencse sodort téged az utamba, legény! Amit láttál, nem lehetett más, mint a Holdköves Gyűrű!

Most, hogy így elszólta magát, a táltos sem titkolódzhatott tovább. Elmesélte, hogyan hullott le a tündérek kincse egy gonosz manó ármánykodása miatt a földi világba.

– Tudnod kell, legény, hogy a gyűrű csak akkor áraszt fényt, ha rásüt a telihold. Magad is láttad, most mégis hiába meresztjük a szemünk. Tán egy kő, vagy egy göröngy eltakarja, nem tudom. Márpedig a hold már fogyásnak indult. Ha ma éjszaka sem járok sikerrel, várnom kell egy hónapot, míg a hold újra megtelik.

– Egy hónap múlva már végzünk az aratással – mondta eltöprengve Dani. – Könnyen lehet, hogy kaszálás közben előkerül az a gyűrű.

– Éppen ettől félek – bólogatott a táltos. – Ha a Holdköves Gyűrű rossz kezekbe kerül, főként pedig, ha maga Zsarátnok kaparintja meg, Tündérországra és az egész világra kínkeserves idők jönnek. Így hát nincs vesztegetni való időnk.

A ló, miközben ezt mondta, átlépett a tűz felett, s már indult volna befelé a búzába.

– Várj csak! – kiáltott rá Dani. – Ide hallgass, paripa! Egyet mondok, kettő lesz belőle! Maradj még egy órácskát itt a tűz mellett, hátha eközben az én madaram megleli neked a gyűrűt! Ha sikerrel jár, a világnak is jobb lesz, s a búzánk is megmenekül.

– Talán annyit még várhatok – egyezett bele a táltos a dologba.

Dani a tenyerébe ültette Taréjost, és elmagyarázta neki, mi a teendője.

– Repülj, galambom, körözz a búza felett, s ha bármi kis fényt látsz pislákolni, vizsgáld meg a forrását! Azt a gyűrűt pirkadatig mindenképp meg kell találnunk!

Megértette Taréjos a feladatot, felröppent az égbe, s beléveszett a sötétségbe. Amíg távol járt, Dani azt kérdezte a táltostól:

– Mondd csak, paripa! Ha ennyire fontos az a gyűrű, hogyan lehetséges, hogy csak egymagad kutatsz utána?

– Hatalmas a világ, száz testvérem százfelé keresi a nyomokat. Én azért éppen ide jöttem, mert eljutott hozzánk a hullócsillag híre. Szarkák fecsegtek róla, kik Tündérországba látogattak. Tudod, legény, a madaraknak átjárásuk van az égi és a földi világ között.

– Hát te is megérted a madarak beszédét? – álmélkodott a fiú.

– Én ugyan nem, de a tündérek épp úgy beszélgetnek az állatokkal, ahogy te is. Sok mindenben hasonlítasz rájuk, Lüke Dani!

A ló aprókat horkantott, ami kacagásnak is beillett, majd hirtelen elhallgatott. Taréjos visszatért, s üres volt a csőre.

– Annyi fény sincs a kalászok között, mint a gyertya lángja – mondta szomorkásan a galamb.

– Ne búsulj! – vigasztalta Dani. Van még időnk, nem telt még le az óra! Ha az égből nem leltük meg a gyűrűt, megtaláljuk majd innen a földről! Repülj, Taréjos, hívd ide hamar Bozontot és Micót!

Hazarepült a galamb, megcsipkedte Bozont fülét, aki felcsaholta a körtefán szunnyadó kandúrt. Nem beszélték a másik nyelvét, mégis jól értették egymást. Nyomban tudták, hogy a gazdának szüksége van rájuk. Fertály óra sem telt el, s a puli és a macska ott ültek Dani lába előtt.

A fiú nekik is elmondta, mit keressenek.

– Bozont, neked a híres szimatodban bízom! Micó, te pedig az éjjellátó szemed vedd elő! Járjátok be a búzatáblát, de óvatosan! Nagyobb kárt, mint ami van, már ne okozzatok!

Elfutott a két hűséges állat, bevették magukat a búzába. Amíg távol jártak, a táltos Bibi hercegnőről mesélt. Olyan gyönyörűnek, olyan áldott jószívűnek festette le a tündért, hogy Dani ismeretlenül is belészeretett. Reggelig is ábrándozott volna a fiú a világszép tündérlányról, de előtűnt a sötétségből Bozont és Micó. Ők is dolguk végezetlen kullogtak vissza, akárcsak Taréjos.

– Mindenfelé szimatoltam, mégsem éreztem idegen szagot – morogta Bozont.

– Túl nagy a tábla, nem járhatjuk be magunk az egészet – miákolt Micó. – Egy egész sereg kellene ide…

A kandúr szavaitól felderült Dani arca.

– Hisz van nekünk seregünk, s téged teszlek meg, Micó, tábornoknak! Eredj, kedves cicám, s tereld ide az összes egeret, ki a házunk körül tanyázik!

Hazaszaladt a kandúr, s kiadta a parancsot az egereknek. Dehogy mertek azok ellenkezni! Szedték a lábukat, ahogy bírták. A holdfényben hullámzani látszott az út, ahogyan az egér ármádia közeledett.

– Remélem, ők sikerrel járnak végre, te legény! – morgott a táltos. – Közeledik a hajnal, még a végén fel kell, hogy perzseljem az egész búzaföldet!

Ezt aztán végképp nem akarta Dani. Még egy szál kolbászt is felajánlott az egereknek, csak találják meg a Holdköves Gyűrűt. Nem tudni, a jutalom tette-e meg a hatását, vagy Micó haragjától tartottak inkább a kis cincogók, mindenesetre buzgón nekiláttak a kutakodásnak. Az összes kalász ringott, hajladozott, mintha szél fodrozta volna a búzamezőt. Gyorsan múltak a percek, régen eltelt már az óra, amennyi türelmet a táltos megígért. A hold kimért útján elérte a Kopaszhegy csúcsát, s kezdett a hegy mögé ereszkedni.

– Nem várhatok tovább – döntötte el a táltos. – Hívd ki, legény, a búzából az egereidet, mert megpörkölődik a bundájuk!

Alighogy a paripa ezt kimondta, vakító fénysugár gyúlt a búzatábla közepén. A fény megindult, s egyre közeledett. A kalászok közül egy apró egérke futott elő, kinek szájában fenségesen ragyogott a Holdköves Gyűrű. A kisegér Dani lába elé helyezte a nehéz terhet, majd lihegve elmesélte, hogyan talált rá egy ürgelyuk mélyén a csodálatos kincsre.

Összecsődült közben a többi kisegér is, és izgatottan várták a jutalmat. Dani szépen megköszönte mindegyiküknek a segítséget, s a kolbászra is újabb ígéretet tett. Mikor az egerek szétszéledtek, a fiú felvette a földről a gyűrűt. Megtörölgette az inge szélében, s a táltos felé nyújtotta.

– Tessék, paripa, vidd el a tündéreknek, én megtettem, ami tőlem tellett.

A táltos Dani kezéhez hajolt, fogával nyúlt a gyűrű felé, de hirtelen felszegte a fejét, s azt felelte:

– Meggondoltam a dolgot, Lüke Dani! Jóravaló legény vagy te, mindenki úgy jár jobban, ha te magad adod át a Holdköves Gyűrűt Bibi hercegnőnek!

– Én? – csodálkozott a fiú. – Hogyan vihetném vissza én a gyűrűt? Hisz el sem találok Tündérországba!

– Ne menj te sehová, csak őrizd meg a kincset! Jobban vigyázz rá, mint szemed világára! Hamarosan maga a hercegnő fog felkeresni téged.

Ennyit mondott a táltos, azzal hirtelen megfordult, s elvágtatott az éjszakában.

5. rész: Zsarátnok
Aranykulcsocskák: Gyűrű, Holdköves gyűrű, Tündér .

Csesznák András: A Holdköves Gyűrű 5. rész

Mesecsoportok: Holdköves gyűrű, Tündéres mesék .
előző rész

Zsarátnok

Hazafelé ballagtak az úton. Elöl ment peckesen Micó, mögötte lépdelt Lüke Dani, kinek vállán ott trónolt Taréjos. Ide-oda szökdécselve követte őket Bozont. A hold már teljesen elbújt a Kopaszhegy mögé, helyette a nap készülődött, hogy szolgálatát megkezdje. Dani nem figyelt arra, mi történik körülötte, a gyönyörű Bibi hercegnőről ábrándozott. Azt a színes, vörös szemű pillangót sem vette észre, mely mellettük a patak vize felett tovaröppent. Hevesen dobogott a fiú szíve, mikor arra gondolt, hamarosan találkozni fog a gyönyörű tündérleánnyal. Legalább is a táltos ezt ígérte.

Azt azért Dani sem remélte, hogy ez a találkozás ilyen hamar bekövetkezik. Éppen átkeltek a deszkahídon, mikor a távoli mogyoróbokor mögül egy légies alak lépett ki eléjük az útra. Ahogy közelebb értek hozzá, a homályból kibontakozott egy leány kecses alakja, előkelő rózsaszín selyemruhája, hullámos szőke hajzuhataga. Dani megbabonázottan állt meg a törékeny teremtés előtt, kinek arcát egy sűrűn redőzött fátyol takarta el.

– Tudod-e, ki vagyok? – kérdezte a leány, s lágy, dallamos hangja balzsamként kenegette a fiú lelkét.

– Úgy sejtem, Bibi hercegnő vagy, a Tündérkirály legkisebb leánya – felelte Dani.

– Jól gondolod, te legény. Én pedig úgy hiszem, nálad van a Holdköves Gyűrű. Veszélyes holmi ám az, jobb, ha tudod. Azért jöttem, hogy átadd nekem, s magammal vigyem. Nálunk, tündéreknél van csak biztonságban.

Elővett Dani a tarisznyájából egy kendőt, széthajtogatta, s íme, ott lapult a kendő közepében a gyűrű. Most, hogy a hold nem világította meg, kopott, halovány holminak tűnt a máskor tündöklő ékszer.

Dani már nyújtotta a lány felé a kezét, de félúton összezárta az ujjait, és így szólt:

– Mielőtt átadom, valamit még szeretnék kérdezni. Sok mindent hallottam már erről a gyűrűről, mégsem tudom, miben is rejlik a varázsereje. Miért olyan fontos ez a tündéreknek, s a gonosz manónak?

– Nem tudod?

A lány jóízűen kacagott, a nevetése is olyan édes volt, mintha aranycsengők csilingeltek volna.

– Tudd meg, te legény, ez itt a kezedben a szerelem gyűrűje. Ha egy gonosz lélek megkaparintaná, s a holdkövet összetörné, megszűnne a világban a szerelem. Nem csak köztünk, tündérek között, hanem idelenn az emberek között is.

– Az rettenetes volna – sóhajtott Dani.

Rágondolni is rossz volt, hogy épp, amikor szíve szerelmét reméli megtalálni, ilyen szörnyűség történhet.

Amíg ez a társalgás folyt, Bozont és Micó a tündér körül sündörögött. Micó hozzá dörgölődzött a leány lábához, és keservesen felnyávogott:

– Jaj, szúr a bőre, mint a gyalulatlan deszka!

Ugyanakkor Bozont is elvakkantotta magát.

– Olyan szaga van ennek a némbernek, mint a rothadó töknek!

– Ej, elhallgassatok! Ti minden fehérnépben, kivel szóba állok, csak a hibát keresitek! – korholta a barátait Dani.

– Mit mondtak az állataid? – kérdezte a leány.

– Nem számít az – legyintett a fiú. – Csak féltékenyek.

Erre már Taréjos is megszólalt.

– Legyen eszed, Dani! Nem különös, hogy ez a tündér nem érti az állatok beszédét?

„Csakugyan!” – kapott észbe a megszédült fiú. „Honnan is lehetnék bizonyos benne, hogy valóban Bibi hercegnő áll előttem? Jobb lesz, ha próbára teszem!”

– Szerinted igaza van a galambomnak, drága hercegnő? – kérdezte Dani tettetett kedvességgel a leányt.

– Nem hallottam jól, amit mondott, a patak túl hangosan csobog. De ideadod végre már a gyűrűt? Nem várhatok itt egész nap!

– Ej, de türelmetlen vagy! Mielőtt átadom neked, látni szeretném az arcodat!

A leány vonakodott, de Taréjos hirtelen odaröppent hozzá, és félrelebbentette arcáról a fátylat.  Épp abban a pillanatban úszott fel a napkorong az ég peremére, s első sugarai a tündér finom vonalú arcára estek.

Dani hátrahőkölt, mintha darázs csípte volna meg. A világszép arcról egy vörösen izzó, gyűlölettel teli szempár tekintett vissza rá.

– Hiszen te Zsarátnok vagy, s engem majdnem megtévesztettél! – kiáltott csalódottan a fiú. – De hiába volt a színjáték, soha nem lehet tiéd a Holdköves Gyűrű!

– Jól van, nekem így is jó – felelte vészjósló hangon a tündér alakját öltött manó. – Lásd hát, kivel állsz szemben!

Azzal hirtelen lekuporodott, áthengeredett a fején, s abban a pillanatban átváltozott egy tekergő áspiskígyóvá. Daninak moccanni sem volt ideje, a kígyó máris odacsusszant hozzá, s belémart a lábikrájába. A fiú érezte, hogy testében sebesen szétárad a kígyó mérge. Keze, lába elernyedt, látása elhomályosult. Térdre rogyott, és zsibbadt ujjai közül a földre hullott a gyűrű.

Ez kellett csak a kígyónak! Szájába kapta a zsákmányt, és uzsgyi, a patak felé vette az irányt. Ám mielőtt a vizet elérhette volna, egy ugrással előtte termett Micó. A kandúr éles fogaival megragadta a kígyót a feje mögött. Az tekergett jobbra, balra, próbált szabadulni, s közben ide-oda dobálta a csimpaszkodó kandúrt. Micó végül kifáradt a harcban, s elengedte a csúszómászót.

Több se kellett a kígyónak! Gombóccá összepöndörödött, füle, farka, lába nőtt, s máris egy vicsorgó nádi farkas állt a hüllő helyén. A gyűrűt mancsába szorította, s rárontott a megszeppent Micóra. Menekült volna szegény kandúr, de a farkas elkapta a lábát, s elkezdte marcangolni.

Ha Bozont közbe nem lép, a bátor Micó bizonyosan otthagyja a fogát. De a puli odafutott, és ráncigálni kezdte a fenevad lompos farkát. Addig tépte, húzta, míg végül a farkas Bozont ellen fordult, s Micó odébb biceghetett.

Időközben Dani tagjaiba visszatért az erő, s kitisztult előtte a világ. Az első, amit meglátott, éppen a két birkózó állat volt. Morogva hemperegtek a porban, egyik sem bírt a másikkal. A fiú, aki a légynek sem ártott még soha életében, most töprengés nélkül a mogyoróbokorhoz ugrott. Letört egy hosszú vesszőt, s rácsapott vele a farkas ülepére.

Bizony, nem simogat a mogyoróvessző, felvonyított a farkas a fájdalomtól, és kiejtette mancsából a gyűrűt. Taréjos odarepült, csőrébe kapta a kincset, és felszállt vele a magasba. Azt gondolhatta, sikerül valami biztonságos helyre eljutnia. Csakhogy a farkas a szeme sarkából megpillantotta a gyűrűvel távolodó galambot. Azonmód ellökte magától Bozontot, áthengeredett a fején, szárnya, csőre nőtt, s egy parázsló szemű vércsévé változott. Felemelkedett ő is az égbe, s űzőbe vette Taréjost. A szerencsétlen galamb már csak annyit vett észre, hogy egy sötét árnyék hirtelen beborítja.

A vércse Taréjos oldalába vájta a karmait, s horgas csőrével rákoppintott a bóbitás kis fejre. Szétnyílt a galambcsőr, s kicsusszant belőle a gyűrű. A kegyetlen ragadozó, mikor a kincset megkaparintotta, kiengedte karmai közül az áldozatát. Szegény Taréjos tehetetlen tollcsomóként zuhant a mélybe.

Mégis megszerezte hát Zsarátnok a szerelem gyűrűjét! Vércse képében, csőrében a zsákmánnyal diadalittasan emelkedett egyre feljebb és feljebb. Amikor már a Kopaszhegy csúcsánál is magasabbra ért, a hegycsúcs mögül egyszer csak előbukkant a lemenő hold sápadt tányérjának a széle. S abban a pillanatban megesett az a ritka csoda, hogy a két nagy égi vándor, a felkelő nap és a lenyugvó hold egyszerre szórta sugarait a Holdköves Gyűrűre.

A holdkő hirtelen felizzott, lángnyelvek törtek elő belőle, és a vércse szárnya tüzet fogott. Keservesen vijjogott a madár, elejtette a gyűrűt, de már nem menekülhetett. A tűz elhatalmasodott, s a vércse egy röpke perc alatt porig égett. Így pusztult el Zsarátnok, a gonosz parázsszemű manó.

A gyűrű éppen Dani mellé pottyant a földre, de sem ő, sem Micó, sem Bozont nem foglalkozott a kinccsel. A puli és a kandúr sebeiket nyalogatták, jutott nekik belőle bőven. Dani közöttük ült a porban, és Taréjos élettelen testét tartotta a kezében. Simogatta, becézgette, énekelt hozzá, búcsúzkodott tőle.

Sokáig maradtak ott, s miközben az éltető napsugarak a világot felmelegítették, Taréjos megtépázott teste kihűlt egészen.

VI. rész: Bibi hercegnő
Aranykulcsocskák: Gyűrű, Holdköves gyűrű, Tündér .

Csesznák András: A Holdköves Gyűrű 6. rész

Mesecsoportok: Holdköves gyűrű, Tündéres mesék .
előző rész

 Bibi hercegnő

Szélnél sebesebben elterjedt a faluban az éjszakai kaland híre. S ahogy terjedt, úgy színeződött is a történet. Pár órán belül mindenki tudni vélte, hogy Lüke Dani véres harcot vívott az ördöggel, s végül visszaküldte a kecskelábút a pokol fenekére. Vasárnap volt, és a plébános örömében odakinn a mezőn celebrálta a misét. Összegyűlt a falu apraja-nagyja, éppen csak az ünnepelt hős, Lüke Dani nem volt sehol. Ő bizony otthon maradt bezárkózva, nagy szomorúságában nem vágyott társaságra.

A mise vége felé, mikor a plébános az áldozati kelyhet eltörölgette, váratlanul egy tündöklő gömb ereszkedett le az égből. Akkora volt, hogy elnyelhette volna a mező szélén magasodó szénaboglyát a mellette álló szekérrel együtt. Ide-oda suhant a búzatábla fölött, s amerre elhaladt, a letaposott kalászok mind kiegyenesedtek. Nem telt el egy miatyánkra való idő, s a búza olyan jókedvűen hajladozott a szélben, mintha az elmúlt napok szörnyűségei meg se történtek volna.

Mikor a fénylő gömb a munkáját bevégezte, a falu felé vette az útját, s a nép megbabonázva követte. A csodás földöntúli jelenség végiglibegett a főutcán, és éppen Lüke Dani portáján, az udvar közepén állt meg. A kíváncsi tömeg a kerítésen túlról, tisztes távolból figyelte, mi következik.

Először csak annyi történt, hogy Bozont kutya körbefutotta a gömböt, minden irányból megszaglászta, aztán berohant a házba.

– Gyere gazdám, ne késlekedj! – csaholta. – Most már bizonyosan a te tündérhercegnőd jött meg! Egy heti vacsorámat teszem rá, hogy nem tévedek!

Elő is bújt Dani hamarosan, egyik oldalán Bozont, másik oldalán Micó kísérte. A fiú szalmakalapot viselt a fején, hóna alatt pedig egy fehér kendővel letakart szakajtót hozott magával.

Megállt a gömb előtt, megemelte a kalapját, s íme, a gömb oldalán kirajzolódott egy díszesen faragott kapu. Ha már ott volt az a kapu, ki is tárult abban a minutában, s hófehér lovon kilovagolt rajta egy gyönyörűséges szőke leány. A lovat kantárszáron egy ősz öregember vezette, ki csillagokkal díszített sötét palástot viselt.

Dani azonnal felismerte, hogy a hófehér paripa ugyanaz a táltos, kivel az éjszaka volt dolga. A lovon ülő leány pedig erősen hasonlított arra a nőszemélyre, kinek képében Zsarátnok megjelent. A rossz emléktől Daninak összeszorult a szíve. Mikor azonban ennek a leánynak a szemébe tekintett, abból annyi kedvesség sugárzott vissza rá, hogy minden balsejtelme rögtön elpárolgott.

Azt azért Dani megtanulta már, hogy nem árt az óvatosság. Így, miután letérdelt, galambnyelven kurrogva szólította meg a leányt.

– Köszöntelek szerény hajlékomban szépséges tündérhercegnő!

A leány ugyanúgy galambnyelven felelt neki:

– Kelj fel, legény! Semmivel sem vagyok több nálad. Nem kell, hogy előttem megalázkodj!

Dani felegyenesedett, s az a boldog tudat járta át a lelkét, hogy immár csakugyan Bibi hercegnő áll előtte. Ebben nem is tévedett. A tündérkirály legkisebb leánya ült a táltos hátán, s Fondorfő, az agg varázsló kísérte.

A társalgás emberi nyelven folyt tovább, a falu népének nem kis örömére. Fondorfő volt, ki először megszólalt, s azt kérdezte Danitól:

– Mondd csak, legény, mitől van az a fura sebhely a lábadon?

– Zsarátnok mart meg kígyó képében. Szerencse, hogy a méreg, mit belém eresztett, nem küldött engem egyenesen a túlvilágra.

Bibi hercegnő, mikor ezt meghallotta, lehajolt, s odasúgta a varázslónak:

– Látod, Fondorfő, itt a bizonyíték, ő az csakugyan! Beszéli az állatok nyelvét, és nem fog rajta a kígyóméreg!

– Igen, igen – bólogatott az öregember. – De ez még nekem kevés. Néha az emberek között is akad egy-egy fura szerzet.

Akkor Bibi hercegnő Danihoz fordult:

– Bizonyára tudod, Lüke Dani, miért vagyunk itt. Úgy hallottam, becsülettel megőrizted a Holdköves Gyűrűt. Arra kérlek most, add át nekem!

– Átadnám, felséges Bibi hercegnő, de nincs nálam a gyűrű – felelte erre Dani.

A falu népe, ki eddig a lélegzetét is visszafojtva figyelt, egy emberként felhördült. A fiú szépen megvárta, míg mindenki elcsendesedik, akkor fejezte csak be a mondandóját.

– A gyűrű annál van, aki megtalálta, s ő fogja átadni fenségednek.

Ezzel Dani a földre helyezte a kalapját, s abból kiugrott egy szürke kisegér. Szájában cipelte a Holdköves Gyűrűt, éppen úgy, mint előző éjszaka. Szaladt vele a táltoshoz, s annak lába előtt büszkén a földre pottyantotta. Olyan mókás látvány volt, hogy kacagásban tört ki mindenki, aki látta.

– Ez bizony jó kis tréfa volt – mondta Fondorfő, mikor már meg bírt szólalni. – Csakhogy a gyűrűt valakinek fel kell húznia a hercegnő ujjára. Azt hiszem, ezt mégsem várhatjuk el egy parányi kisegértől.

Lüke Dani tett előre néhány óvatos lépést, nem volt biztos benne, hogy a varázsló őrá gondolt.

– Gyerünk, legény, ne kéresd magad! – súgta a táltos a fiú fülébe.

Erre már megemberelte magát Dani. Heves szívdobogással illesztette a gyűrűt Bibi hercegnő odanyújtott kezére. Egész testét forróság öntötte el, mikor a tündérleány puha bőrét megérintette. Lehajtotta szorosan a fejét, nehogy zavarát a hercegnő az arcáról leolvashassa.

Mikor a Holdköves Gyűrű a helyére került, Fondorfő egy degeszre tömött bőrzacskót vett elő a palástja alól, s Dani felé nyújtotta.

– Ebben a zacskóban ezer aranytallér van, Lüke Dani! Ezt kapod tőlünk jutalmul a szolgálataidért. Fogadd, el, becsülettel kiérdemelted!

Dani csak állt, nem nyúlt a zacskó után. Azt mondta végül csendesen:

– Nem kell nekem arany, sem más efféle jutalom.

A falubeliek, bár tudták, hogy Danitól bármi kitelik, ezt már mégsem hagyhatták, s elkezdtek kiabálni.

– Fogadd el, Lüke Dani! – rikoltotta a kovács. – Ha neked nem kell, osszad szét a szegények között!

– Fogadd el, édes fiam! – kontrázott rá a plébános is. – Ha neked nem kell, adományozd az egyház javára!

De Dani csak rázta a fejét, s eltolta magától a zacskót.

– Hát még ez sem elég bizonyíték? – súgta megint Bibi hercegnő Fondorfőnek. – Látod, hogy a szíve igazi tündérszív!

De Fondorfő csak hümmögött, s fennhangon azt kérdezte:

– Akkor mi a kívánságod, legény?

Dani csak erre várt. Maga elé tartotta a szakajtót, s lehúzta róla a kendőt. Mindenki láthatta, hogy a szakajtó közepében ott fekszik a halott Taréjos.

– Tudom, hogy az élet múlandó, s egyszer mindenki számára véget ér – mondta a fiú. – De a barátom életének fonalát az álnok Zsarátnok szelte ketté. Ha létezik varázserő, mely Taréjost az életbe visszahozhatja, akkor nem kérek mást, csak ezt az egyet. Taréjos életét a gyűrűért cserébe!

– Oh, bolondos ifjú! – sóhajtott Fondorfő. – Kétszáz esztendő alatt nem találkoztam egyetlen varázsigével sem, mely a halottat az életbe visszahozná. Kérj valami mást a lehetetlen helyett!

– Hát nincs remény? – jajdult fel Dani, és esdekelve Bibi hercegnőre pillantott.

A tündérlány lehajtotta a fejét, és így felelt:

– Varázslat itt nem segít. Sajnálom, de semmit sem tehetek érted.

Megtörten, remegő kézzel tartotta Dani a koporsóvá vált szakajtót. A tehetetlenség kínzó érzése egy forró könnycseppet gördített ki a szeme sarkából. Az első könnycsepp volt ez, mióta Lüke Dani az eszét tudta. Végigszánkázott a fiú sápadt arcán, s ráhullott Taréjos kihűlt testére.

Dani letette a földre a szakajtót, szemét törölgette, s bocsánatot kért gyengeségéért. Senki nem felelt neki. Bibi hercegnő és Fondorfő is feszülten figyelte a szakajtót. Dani is odapillantott, s elállt a szívverése. Taréjos olyan vidáman tollászkodott a kis fonott kosárkában, mintha épp most ébredt volna fel egy kiadós alvásból.

7. rész: Szidon

 

Aranykulcsocskák: Gyűrű, Holdköves gyűrű, Tündér .

Csesznák András: A Holdköves Gyűrű 7. rész

Mesecsoportok: Holdköves gyűrű, Tündéres mesék .
előző rész

 Szidon

Lüke Dani a karjára ültette Taréjost. Cirógatta, becézgette, csókot nyomott a bóbitájára. Taréjos nem is értette, mi végre a kényeztetés.

– Úgy örülsz nekem, Dani, mint mikor egyszer a szomszéd faluban jártam, s csak három nap után tértem haza – jegyezte meg a galamb.

– Még annál is messzebb jártál kedves Taréjosom – felelte meghatottan a fiú. – Egyenesen a másvilágon tettél látogatást. Ha ez a drága tündér és a varázsló nem segítenek, ott is tartottak volna téged örökre.

– Mi ugyan semmit sem tettünk – dörmögte Fondorfő. – Már megmondtam, hogy a halál felett nincs hatalmam. Egyetlen dolog van a világon, mely képes ezt a csodát véghezvinni, s az a tündérek könnye.

– A te könnyed, Dani – tette hozzá mosolyogva Bibi hercegnő.

A fiú zavarodottan pillantott hol a tündérre, hol a varázslóra.

– Hiszen én nem is vagyok tündér…

– De mennyire, hogy az vagy! – csattant fel Fondorfő. – Húsz esztendeje egy pöttömnyi tündérfiúcska lezuhant ide az emberek közé, s nem találtuk meg, egészen a mai napig. De most bebizonyosodott, hogy az a kisfiú él, s derék fiatalemberré cseperedett. Te vagy az a tündér, s az igazi neved Szidon, Kron és Galea fia. Milyen boldogok lesznek a szüleid, mikor majd keblükre ölelhetnek!

Alig akart Dani hinni a fülének. Nem is az dobogtatta meg a szívét, hogy ő valójában tündér, hanem az, hogy megismerheti a szüleit.

– Akkor hát tündér szüleim azok, kik álmomban gyakran körbevesznek? S azt mondjátok, eljönnek majd ők is hozzám, s találkozhatom velük?

Bibi hercegnő szívből kacagott, s kacagásától még a száraz kóró is kivirágzott a ház tövében.

– Dehogy jönnek ide, Szidon! Te jössz velünk haza, Tündérországba!

Dani arcát egyszeriben sötét felhők lepték el.

– Haza? Hiszen nekem ez az otthonom. Ismerek minden fűszálat, itt él az összes barátom. Nem csak Bozont, vagy Micó, de még az a béka is, aki a patak kövén üldögél.

– Tündér vagy, Szidon, Tündérországban a helyed!

– Talán valóban tündérnek születtem, nem tudom. De emberek neveltek fel, s mostanra emberré váltam egészen. Éppen pár órája kezet emeltem valakire, megütöttem egy bottal. Egy tündér biztosan nem tesz ilyet még az ellenségével sem.

A falubeliek eddig csendben, izgalommal hallgatták, miként dönt Dani. Most viszont úgy érezték ideje a fiút a helyes útra terelni.

– Menj velük, Dani, ne kéresd magad! – kiáltotta öblös hangján a kovács. – Meglásd, ott is elcsattan néha egy-két kiadós pofon!

– Menj csak velük, fiam! – szajkózta a plébános is. – Ott már félúton leszel a mennyország felé!

De Dani nem mozdult. A barátaira, Bozontra és Micóra pillantott, és azt mondta:

– Nem hagylak itt titeket.

Ezt hallva Bibi hercegnő leugrott a nyeregből, csípőre tett kézzel a fiú elé állt, és azt kérdezte:

– Akkor hát inkább elhagyod a jegyesedet?

Dani zavartan pillogott, nem értette, miről beszél a tündérleány.

– Úgy bizony! – erősítette meg Fondorfő. – Ti ketten jegyesek vagytok, hála Tündérország szép hagyományának, a gyűrűvetésnek. Jobb, ha tudod, fiam, nálunk sem mindenki egyenlő. A gazdag, előkelő lányokat körülzsongják a hatalomra, fényűzésre vágyó ifjoncok. A Holdköves Gyűrű varázsereje segíti a leányokat a helyes választásban. A leány elhajítja a gyűrűt, s amelyik ifjú visszahozza és a leány ujjára felhúzza, az lesz a jegyese.

Dani még mindig értetlenül bámult, Bibi hercegnő vette át a szót.

– A gyűrűt varázslat segíti a rejtőzködésben. Csak akkor fedi fel magát, ha arra érdemes ifjú kerül a közelébe. Olyan, aki tiszta, őszinte szerelmet érez a leány iránt.

– S a gyűrű engem választott? De hiszen tegnapig még csak nem is hallottam rólad, drága hercegnő!

– De tegnap hallottál – mondta csendesen a táltos. – Hiszen a tűz mellett én egyfolytában róla meséltem neked. S amíg engem hallgattál, látatlanul is megszeretted őt. Nem a gazdagságába, vagy a rangjába szerettél bele, hanem a szépségébe, a jóságába, a tisztaságába. Ha nem így történt volna, a gyűrű még most is egy ürgelyuk mélyén lapulna.

Míg a táltos beszélt, Bibi hercegnő leguggolt, megsimogatta Micót, s megvakargatta Bozont kócos fejét. A kandúr hozzádörgölődzött a tündérleány lábához és azt miákolta:

– Ó, selymes a bőre, mint a tavaszi pázsit!

– Az illata édes, mint a mezei virágoké! – vakkantotta Bozont.

– Szelíd, és jóságos, mint a galamb, épp hozzád való – kurrogta Taréjos Dani fülébe.

Dani, kit nevezhetünk most már Szidonnak is, úgy érezte, szédülten kavarog körülötte a világ. Egyetlen nap alatt a sarkából fordult ki megszokott élete. Nem gondolt többé a maradásra, el sem tudta képzelni, hogy bárki, vagy bármi szépséges jegyesétől elszakíthatná. Két markos tenyere közé zárta a tündérlány kecses kis kezét, és azt mondta:

– A gyűrű nem hazudott. Szeretlek téged tiszta szívemből, s veled tartok akár a világ végére is.  Veled tartok, hogy megismerj és te is megszeress engem. Mert csak akkor lehetünk boldogok, ha magamért szeretsz, s nem azért, mert a gyűrű így akarja.

Bibi hercegnő irult-pirult e szavak hallatán. Hát még, mikor Szidon átölelte, és szorosan magához vonta!

– Ejnye, Szidon, nem illik ezt ennyi ember előtt! – súgta a fiú fülébe, de mindhiába, annak karjai kapocsként zárultak a derekára. Mit volt mit tenni, Bibi hercegnő is átkulcsolta Szidon nyakát, s egyszer csak az ajkaik is egymásra találtak.

Hogy, hogy nem, a falubeli emberek cseppet sem vették zokon, amit láttak. Sőt, tapsoltak, ujjongtak, kalapjukat a levegőbe hajigálva ünnepeltek.

Taréjos vidáman körözött a szerelmesek feje felett, Micó dorombolva sündörgött a lábuk körül. Végül Bozont türelmetlen csaholására a jegyespár kibontakozott a csókból és ölelésből. Szidon mély sóhajjal így szólt:

– Hej, rólatok egészen megfeledkeztem, drága barátaim! Mi lesz veletek nélkülem?

– Hiszen jöhetnek ők is! – szólt mosolyogva a tündérleány. – Hatalmas az országunk, és állatok is szép számmal élnek benne. Cicák, kutyák, sőt, még galambok is.

– Én mindenhová veled tartok, gazdám – jelentette ki Taréjos. – Ahol te vagy, ott az én helyem is. Akkor vagyok boldog, ha téged is annak látlak.

Micó és Bozont sem kérette sokáig magát. Különösen akkor jött meg a kedvük a költözéshez, mikor megtudták, hogy egerek és verebek is bőséggel akadnak a tündérek földjén.

Már csak egy dolga volt hátra Szidonnak, a tündérfiúnak, akit többé soha senki nem fog Lüke Daninak nevezni. Búcsút kellett vennie a falu népétől. Fondorfő könnyítette meg a dolgát. A varázsló fogta az arannyal teli erszényt, és Szidon kezébe nyomta

– Súlyos teher ez nekem, fiam. Idáig még csak-csak elcipeltem, de vissza már nem viszem. Tégy vele, ahogy gondolod!

Szidon a zacskó aranyat háromfelé osztotta. Egy-egy kupaccal adott belőle a kovácsnak és a plébánosnak. Lelkükre kötötte, hogy minden egyes tallért a falu javára fordítsanak. A maradék aranyat a fiú e szavak kíséretében Csörögi nénire bízta:

– Maga jó szívvel volt hozzám, Csörögi néni. Ezért kérem magát, hogy amíg ebből a pénzből futja, legyen gondja a házamra és körülötte a kertre. Bármikor, ha látogatóban erre járok, tisztán és rendben szeretném a portám viszontlátni! S majd elfelejtettem! A pajtában a szemöldökfán mindig lógjon egy szál friss kolbász! Ígéretet tettem az egereknek, s az adott szavamat én meg nem szegem.

Mikor Dani így mindent elrendezett, felsegítette a táltos hátára Bibi hercegnőt. Megmarkolta a kantárt és elindult a fénylő kapun át a gömb belsejébe. Vállán ott ült Taréjos, két oldalán lépdelt Bozont és Micó. Kicsit lemaradva a vén Fondorfő zárta a sort. Mikor ő is átlépett a kapun, a gömb felemelkedett az égbe, s a tömeg lelkes éljenzése közben eltűnt a messzeségben.

Utóhang

 

Aranykulcsocskák: Gyűrű, Holdköves gyűrű, Tündér .

Csesznák András: A Holdköves Gyűrű- Utóhang

Mesecsoportok: Holdköves gyűrű, Tündéres mesék .
előző rész

Utóhang

Bő egy esztendő múlva elérkezett Szidon és Bibi hercegnő esküvőjének a napja. Tündérország szokásainak megfelelően nyár végén, teliholdkor tartották a ceremóniát. Addigra a tündérkirály feloldotta a tilalmat, s az országban ismét megjelentek a különféle varázserejű lények.  Manók és koboldok, varázslók és boszorkák jártak-keltek mindenfelé, a lakodalomba is sokan meghívót kaptak közülük.

Mikor leszállt az éj, a násznép kivonult a palota kertjébe, hogy a csokorhajítást közelről láthassa. Mást jelent Tündérországban ez a fogalom, mint nálunk, embereknél! Éjfélkor az ifjú házaspár végigsétált a kerten. Elhaladtak a rózsalugas mellett, bejárták a vérborbolya labirintusát, majd keresztülvágtak a liliomos pázsiton. Egy pillantást sem vetettek az aranyhalas tóra, sem pedig a zenélő szökőkútra, egyenesen a Feneketlen Kúthoz mentek.

Odaérve Bibi hercegnő a magasba tartotta a menyasszonyi csokrot. A telihold sugaraitól felragyogott ujján a Holdköves Gyűrű, s varázslatos fénye tündöklő köntösbe vonta a csokor virágait. Mikor a százféle virág már mind aranyszínben pompázott, Bibi hercegnő kecses mozdulattal a Feneketlen Kútba hajította a csokrot. Zuhanás közben a csokor szétbomlott, ezer apró sziromra és levélkére esett szét, s aranyosan csillogó esőként hullott a mélybe.

Idelenn a földön minden nyár végén hullócsillagok ezrei szelik ketté az égboltot. Akik látják, nem is sejtik, hogy a tündérek nászából származó, varázslatot hordozó virágok szirmai, levelei azok. Sok-sok fiatal pár áll ilyenkor egymást átölelve az éjszakában. Bámulják az eget, gyönyörködnek az elsuhanó fényekben, és közben a szívük megtelik szerelemmel.

Vége

Aranykulcsocskák: Gyűrű, Holdköves gyűrű, Tündér .

Könyvesbolt

  • Könyvek
  • Rendelés menete
  • Fiókom
  • Pénztár
  • Kosár

Mesecsoportok

  • Anyák napjára (3)
  • Holdköves gyűrű (8)
  • Karácsonyi és Mikulás mesék (2)
  • Kard és szerelem (5)
  • Lapibabás mesék (3)
  • Legújabb mesénk (5)
  • Mesélő képek / versek / (3)
  • Népmesék nyomában (3)
  • Piperke hercegnő meséi (3)
  • Tündéres mesék (11)
  • Vendég írók meséi (1)
  • Versek-természet (2)
  • Verses mesék (1)

Oldalaink

  • Mesesarokról
  • Kincsestár
  • Mesék
    • Lapibabás mesék
    • Legújabb mesénk
    • Mesélő képek / versek /
  • Tarisznya /letölthető dokumentumok/
  • Mások mondták rólunk

Aranykulcsocskák

Ajándék Anyák napja Borika csata furfang Gyerekek Gyűrű Hal herceg hercegnő Holdköves gyűrű karácsony Kerékpár Kincses ládika királyfi királylány Lapi Lapibaba Lapifalva Mikulás napraforgó Piperke szegény ember Szellem Szerelem tavasz természet tél Télapó Tündér vers Virág ördög

Elérhetőségek

Mesesarok Kiadó
2000 Szentendre
Deli Antal utca 48/3

Telefon:
06-30-530-8156
06-26-319-121
e-mail:
mesesarok2015@gmail.com

CyberChimps WordPress Themes

© Mesesarok Kiadó