Kora reggel Lapi Böbe kioson a házból.
Tudja jól, hogy nem szabad ezt, hallotta már százszor.
Csakhogy anyák napja van ma, mit lehet mást tenni?
Úgy szeretné anyukáját virággal meglepni!

Kinn az utcán Lapi Öcsi kerékpárral várja.
Nyeregben száll, Böbe pedig felül mögé hátra.
Kerekeznek egyenesen ki a piactérre,
Ott árulja a virágot Lapi Luca néne.

Rózsa virít kosarában, tíz garas az ára.
Szomorkodik Lapi Böbe: – Nekünk ez túl drága.
Alig van pénz a zsebünkben, két garas, vagy három.
Luca néne azt feleli: – Ott a tulipánom.

Elnyílt kissé, fonnyad is már, de kidobni vétek.
Három garasért az egész csokor a tiétek.
Kifizetik a gyerekek, majd bringára szállnak.
Böbe szoros kézzel fogja szárát a virágnak.

Szinte száguld Lapi Öcsi, pörög a pedálja,
Erős a szél, a tulipánt szanaszét cibálja.
Böbe zokog, csak csupasz szár maradt a kezében.
Egy nagy halom szirom hever mögöttük a téren.

Megállnak egy kerítésnél, s belesnek a kertbe.
Amit látnak, megjön attól Lapi Böbe kedve.
-De sok virág! Ennyi szépség a világon nincs tán!
Kopogjunk be, biztos adnak! – vidul fel a kislány.

– Nincs most idő kéregetni – feleli a bátyja.
– Ott egy lyuk a kerítésen, a léc szét van rágva.
Bújj át gyorsan, pár lépésre nőnek a virágok.
Szedj egy csokrot, ne félj semmit, én itt kinn vigyázok!

– Ilyet tenni – morog Böbe – mifelénk nem szokás.
Mit tervezel, édes bátyám? Csúf dolog a lopás!
– Ej, hugicám, épp csak csenünk picit a virágból.
Hiszen Anyué lesz, tudod! Nem tennénk ezt máskor!

 

Lapi Öcsi hajthatatlan, nem hallgat a szóra.
Kishúgának minden érve visszapattan róla.
Indul Böbe, ám szűk a rés. Bár soványabb volna!
Bátyja segít, hogy átjusson, nekidőlve tolja.

– Húzz ki, húzz ki! – sikít Böbe. – Hamar, Öcsi, kérlek!
Vicsorogva közelít egy félelmetes véreb!
Fogja Öcsi Böbe lábát, s gyorsan visszarántja.
Látják már, hogy ezt a nyílást Lapi Tacsi rágta.

Vadul csahol a kiskutya, s kibújik a résen.
Menekülne a két tolvaj biciklikeréken.
Lapi Tacsi lengő füllel a nyomukban vágtat.
Elkelnének a bringára jó nagy madárszárnyak!

Kifulladva kiérnek a faluvégi rétre.
A házőrző visszafordul innen szerencsére.
– Ezt túléltük – sóhajt Öcsi. – S ott van, nézd, a házunk!
– Csak azt tudnám – szipog Böbe – honnan lesz virágunk.

Körülnézve tátva marad a két gyerek szája.
Ezer színben pompázik a mező vadvirága.
Nekiállnak, s percek alatt egy-egy csokrot szednek.
Kerül bele szellőrózsa, kikerics és lednek.

Igyekeznek hazafelé, látják már a dombról,
Kinn áll Anyu, s egész sápadt a nagy izgalomtól.
Keresi a csemetéit, végre megkerülnek!
Átnyújtják az ajándékot – megszeppentnek tűnnek.

– De gyönyörű! – mondja Anyu. – A legszebb ajándék!
Ám tudjátok, hogy elszökni már korántsem játék.
Jó, hogy semmi baj nem történt, most még megbocsátok.
Gyertek, tegyük vázába a csodaszép virágot!