Piperke hercegnő báli ruhája

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy távoli ország, úgy hívták, hogy Rátartia. Ebben az országban egy ősz, öreg király uralkodott, akinek volt egy gyönyörű szép leánya, Piperke hercegnő. A királykisasszony kedvelte a lakomákon felszolgált finom ételeket, szeretett sétálgatni a kert színes virágai között, de a legboldogabb mégis akkor volt, ha a bálokon csillogó ruhákban parádézhatott. Egyszóval épp olyan volt, mint a mai lányok többsége, csak neki a gazdagság is megadatott hozzá, hogy a hóbortjainak hódolhasson.

Egy napon hívatta őt atyja, az öreg király, és azt mondta neki:
– Drága leányom, Piperke! Nagy hírem van számodra. Holnap világra szóló bált rendezünk a palotában, melyre meghívtuk Dalia herceget is, ki a szomszéd ország, Elegancia trónörököse. Kérlek, vedd fel a bálra a legszebb ruhádat, mert azt akarom, hogy Dalia herceg szeme megakadjon rajtad! Fontos lenne mindkét ország számára, hogy ti ketten egybekeljetek.

Piperke hercegnő repesett a boldogságtól. Nemcsak annak örült, hogy végre ragyogó ruhában mutatkozhat, hanem, mi tagadás, Dalia herceg is közel állt szívéhez. Szaladt a szobájába, és utasította a szolgákat, hozzák elő a báli ruháit.

– Ez túl sötét – mondta az egyikre.
– Ezen kevés a csipke – hajította félre a másikat.
– Ennek meg nem elég pörgős az alja! – legyintett a harmadikra.
– Ez meg nem illik a hajam színéhez – sóhajtott lemondóan.

Hiába hordták oda az egész ruhatárát,  Piperke egyikkel sem volt megelégedve. Estére kimerülten roskadt le az ágyára.

– Mit fogok így felvenni? – kesergett.  – Ki fognak nevetni! Inkább el sem megyek a bálba!

Az öltöztetőnő jelentette a királynak, hogy leánya nem talált megfelelő ruhát, veszélybe került emiatt a tervezett menyegző. Nosza, össze is ültek nyomban a miniszterek és tanácsadók, egész éjszaka tanakodtak, hogyan oldják meg a válsághelyzetet. Szerencsére, a kincstárnok hallott egyszer az unkaöccsétől egy indiai szabómesterről, aki varázslatos ruhákat árul gazdag hölgyek részére.

Alig hajnalodott még, amikor futárt indítottak a szabómesterért. Délutánra meg is érkezett a mester a palotába, hóna alatt egy kisebb csomaggal. Körbevették azonnal a miniszterek, a király és Piperke alig bírt odafurakodni. Mind látni akarták, milyen csodálatos ruhaköltemény kerül elő a csomagból.

Annál nagyobb volt a megrökönyödésük, amikor a szabómester egy egyszerű, fehér vászonruhát húzott elő, és tartott a magasba.

– Ez minden? – kérdezte elképedve a király. – Ezért fizessek neked egy zsák aranyat, te csaló?
– Felség, megértem felháborodásodat, de ez a varázsruha életem főműve – felelte alázattal a szabómester. – Bele van szőve a keleti varázslás minden tudománya. Képes arra, hogy pontosan olyanná változzon, amilyenné a viselője szeretné.
– Ez már tetszik! – lelkendezett Piperke. – Add csak ide, hadd próbálom fel!

A hercegnő elrobogott a szobájába a ruhával, s percek múlva ragyogó, arannyal átszőtt, gyémántokkal ékesített báli kosztümben jelent meg. A miniszterek tapsviharban törtek ki, a király pedig azonnal utasította a kincstárnokot, fizesse ki a ruha árát a szabómesternek.

– Még egy fontos dolgot el kell mondanom, hercegkisasszony – szólt távozóban a szabómester. – A varázslat csak addig működik, míg a viselője is úgy akarja.
– Ez csak természetes – legyintett Piperke.

A hercegnő büszkén sétálgatott csillogó ruhájában a folyosókon. Minden tükörnél megállt, forgolódott, nem győzött gyönyörködni magában. Hanem, ahogy közeledett a bál megnyitója, egyre inkább úgy érezte, hogy még mindig nem elég szép a ruhája. Vissza is vonult a szobájába, hogy még csinosítgassa magát. Billegett az öltöző tükör előtt, és közben sorolta a kívánságait.

– Ide a mellemre kell egy zsabó. És legyen egy hosszú uszály, flitterekkel. A derekamon aranyszínű öv. Hátul meg egy vörös színű selyem masni.

A ruha pedig folyamatosan változott, ahogy kérte.
Sorra érkeztek a vendégek, és Piperke nem volt sehol. Hiába kopogtattak az ajtaján, a hercegnő nem jött elő. Végül a király nem bírta tovább, és benyitott. Piperke a tükörnek dőlve keservesen zokogott. Ruhájáról minden irányba roskadásig lógtak a csipkék, szalagok, gyöngysorok, mozdulni is alig tudott már benne.

– Elég volt! – sikította Piperke.  – Utálom ezt az átkozott ruhát! Látni sem akarom többé!

Abban a pillanatban a ruha visszaváltozott egyszerű fehér vászonruhává. Kívánhatott aztán már a hercegnő akármit, a ruha nem engedelmeskedett többé.
– Ha így jártál, hát így jössz a bálba – döntötte el a király. – Indulás, egy-kettő!
– Inkább a halál! – felelte durcásan Piperke.
– Hogyisne! – mondta a király fejcsóválva. – Első az államérdek! Szolgák, vigyétek!

Az ajtónállók felkapták két oldalról Piperke hercegnőt, akárhogy ellenkezett, rúgkapált. Végigszaladtak vele a folyosón, és betuszkolták a bálterembe.

Szegény Piperke! El akart süllyedni szégyenében, mikor a sok felcicomázott dámát megpillantotta. Karjaival próbálta rejtegetni egyszerű vászonruháját.
A teremben hirtelen elhallgatott a zene. A beállt csendben csak a jelenlévők suttogását lehetett hallani.

– Oh! … Ez elképesztő! …Hihetetlen! …Micsoda merészség!

Piperke ki akart szaladni, de az ajtót gondosan bezárták mögötte. A vendégseregből egyszer csak előlépett a jóképű és elegáns Dalia herceg. Mélyen meghajolt a hercegnő előtt és így szólt.

– Fenséges hercegnő, az ön szépségének nincsen párja a világon! Kérem, legyen a partnerem a nyitótáncon.
– De… hát… a ruhám – hebegte Piperke. – Szörnyen nézek ki!
– A ruhája csodálatos – felelte a herceg. – Nézzen csak körül, fenség! A sok úri hölgy a megannyi fodorral, tüllel, csipkével mind csak saját csúfságát palástolja. Ez az egyszerű fehér ruha azonban kiemeli az ön természetes, hibátlan szépségét.

A hercegnő hálásan elmosolyodott, és nem foglalkozott többet a ruhájával. Annál inkább törődött a megnyerő modorú Dalia herceggel. Egész éjszaka együtt táncoltak, saját és persze szüleik legnagyobb örömére.
Attól a naptól kezdve Piperke hercegnőt nem érdekelte többé a csillogás-villogás. Hamarosan népének szeretett királynéja lett a dicső és igazságos Dalia király oldalán. Na jó, ez így nem egészen igaz. Addig még történt egy és más, de ezt majd csak legközelebb mesélem el.