Julcsi dolgozata
Egyik nap a tanító néni szólt, hogy közeleg az anyák napja. Azt mondta, gondolkozzunk rajta, miért szeretjük az anyukánkat, mert másnap ebből írunk dolgozatot. Én nagyon szeretem az anyut, és sokat törtem a fejem, mégsem jutott eszembe semmi különleges, hogy miért.
|
Délután Zoé, aki a barátnőm, elmondta nekem, hogy mit fog írni az anyukájáról. Hogy a mamájának két diplomája van, az egyik orvosi, és egy nagy gyógyszer céget vezet. Mindig jól kell kinéznie, ezért sokat jár fodrászhoz, meg kozmetikushoz. |
Gyakran elmegy a mamája külföldi konferenciákra, és legutóbb Japánból hozott Zoénak egy interaktív kutyát. Itt Budapesten is szoktak céges fogadásokat tartani, amire néha Zoét is elviszi. A fogadásokon mindig nagyon finom sütemények vannak. |
Meghallgattam Zoét, és már tudtam, hogy mit fogok írni. Azt írtam, hogy az én anyukám nem vezet semmilyen céget, csak egy családot. De ez legalább olyan nehéz, mert hárman vagyunk testvérek, és még ott az Apu is.
Az anyu nem jár minden nap fodrászhoz, az Apu mégis minden este megdicséri, hogy szép. És szerintem is az. Orvosi diplomája sincsen, de ügyesen be szokta kötözni a sebeinket, amiből nekünk elég sok van. És a Brúnó karját is visszavarrta, aki egy maci. |
Van egy kutyám is, Taslinak hívják, és elég interaktív, pedig nem is kell bele elem. De chip ugyanúgy van benne, mint egy robotkutyában, az állatorvos tette a bőre alá. Anyuval együtt szoktuk sétáltatni, mert engem elhúz. |
Mi nem kapunk meghívót fogadásokra, mégis rengeteg finom sütit eszünk, amit mind az Anyu készít otthon. Nemrég rétest sütött, ami a kedvencem. Ez nem csak finom, de a legjobb móka nézni, amikor Anyu rétestésztát nyújt a nagy asztalon. |
Anyu nem jár külföldre sem, így minden este tud nekünk lefekvéskor mesélni. Nagyon szeretem, amikor anyu mesél, mert teljesen bele tudja magát élni a szerepekbe. Az a legjobb, amikor elrabolt királylány, meg amikor ravaszdi róka. |
Nagyon elcsodálkoztam, hogy a tanító néni az én dolgozatomat találta a legjobbnak, és felolvasta a szülőknek az anyák napi ünnepségen. Azt nem árulta el, hogy én írtam, de valahogy kitudódott. Azóta Zoé nem áll szóba velem, de engem ez nem érdekel. |